Csak “lufi”?

2009 október 12

A történet friss és ropogós, pár órája történt.

Egy kedves ügyfelem és jóbarátom bejött délelőtt az üzletbe, hogy megbeszéljük a hamarosan elkövetkező versenyének díjazását, és meglátott egy katonai témájú plakettet, ami természetesen tetszett neki, mint díj, de megjegyzett valamit.

A lényege az volt, hogy gyakorlatilag nincs is hadsereg, illetve, hogy csak egy “lufi” az egész.

Nem sértően vagy bántóan mondta, inkább azt éreztem, hogy sajnálja, hogy nincs egy erős, jól felszerelt hadseregünk.

Mit is mondhattam volna?

Persze az ember még ilyenkor is próbálja védeni a mundér becsületét, de nagyobbrészt csak igazat tudtam adni neki, ha ennyire általánosítunk, akkor sajnos ez az igazság.

Múlt héten mondta Simicskó István, hogy a NATO potyautasai vagyunk. Erre megindult a magyarázkodás, hogy mekkora részvételünk van missziókban, meg a pápai légibázis, stb. Ez igaz, de egyrészt Simicskó Magyarországot mondott, nem Magyar Honvédséget, másrészt ha jobban megnézzük, az ígérgetés sokkal jobban megy nekünk, mint a teljesítés.

Mondhatnánk nem vagyunk valami szavahihetőek. A fő “gonoszok” persze megint a politikusok, hiszen ők ígérgetnek, nem a katonák.

Lényeg a lényeg, honfitársaink többsége felületesen vagy inkább sehogy nem ismeri katonáink itthoni és külföldi tevékenységét, de a vélemények sok esetben azonosak a magyar hadsereggel kapcsolatban.

Mivel ez van a fejekben, ezt onnan kimunkálni iszonyú nagy munka, amihez kevés kommunikálni, ahhoz tettek is kellenek. Felesleges küzdeni ellene hangzatos szlogenekkel, jelszavakkal, a lényeg, hogy mit gondol a hétköznapi ember, nem az ami a megrendelt közvéleménykutatásban van.

Mit lehetne tenni? Először rendbe kell tenni a társadalmunkat, de erre elsősorban csak mi vagyunk képesek nem a politikusok. Persze nélkülük nem megy, ahogy egy példával szemléltette egy szakember korábban:

ha a cunami elől úgy menekülünk meg, hogy felmászunk egy dombra, akkor azt nekünk kell megtennünk (felmászni), még ha a politika is emelte oda a dombot. Az ő feladata, hogy megcsinálja a dombot, de felmászni nekünk magunknak kell. (Ebből is látszik, hogy nélkülük nem megy, de cselekedni nekünk kell.)

Persze mifelénk nagy hagyománya van annak, hogy mindig valamiféle felső hatalomtól várjuk a megoldást a problémánkra, annyira hozzászoktunk már, hogy valaki mindig megmondta mit és hogyan kell csinálni.

Ha társadalmunk mai állapota majd változik, akkor fog a hadsereg (is) változni.

Azt hiszem erről beszélek mindig, hogy minden mindenel összefügg.

Te mit teszel azért (akár kicsiben, akár nagyban), hogy élhetőbb és sikeresebb legyen ez az ország, a hazánk?

Ha semmit, még nem késő, mint ahogy egy (talán) kínai mondás tartja, egy fa elültetésére a legjobb időpont a 20 évvel ezelőtt. A második legjobb pedig a mai nap.

MagyarországKatonái.hu - Honvédelemről, honvédségről tabuk nélkül

Entry Filed under: Uncategorized. Címkék: , .

14 Comments Add your own

  • 1. PlasZeb  |  2009 október 12 at 13:11

    34 éves nő a Honvédségben. Őszintén, ez fogja javítani a Honvédség megítélését? Egyrészt az egész szánalmasan megrendezett (amire az elmúlt néhány évben több példa is adódott). Másrészt minden híradásban úgy vettem ki, hogy a toborzást szeretnék vele segíteni. Mindemellett létszámstop van és a már listán lévő emberekből válogatnak (meg talán egy-két kivételből…). A múltkor írtam az egyik kommentbe, hogy a katonákat airsoft játékosoknak vagy gárdistáknak nézték. Ennyire egyszerűek lennének az emberek? Véleményem szerint a Klubon növő és fejlődő(?!?), informálódó emberek egyszerűen (hogy a Holt költők társaságát idézzem:) amőbává válnak…

    Szintén ehhez tartozik, ellátogattam egy Vukics Ferenc (őrnagy, ZMNE tanára) előadásra, ahol a Magyarok Szövetségéről volt szó. Úgy éreztem magam mint az óvodában. Álmodoztunk, aztán alvás-pajtás.

    A lényeg: egyre inkább úgy látom, hogy nem a Honvédségen kell ahhoz változtatni (kell azon bőven, csak más miatt), hogy az emberek másképp tekintsenek rá. Sokkal inkább az emberek fejében kell állítani valamit, aminek az eszköze a sajtó és részben az iskola.

  • 2. Névtelen  |  2009 október 12 at 17:10

    -> PlasZeb
    A “34 éves nő a honvédségben” kérdésben 100%-san egyetértek.
    Közben meg jó fizikumú, lelkes (!) fiatalokat utasítanak el.
    Eszem megállt
    Nyilván marketing az egész, de ez a lehető legrosszabb az eszköz.

    Nekem is a katonaság alternatívájaként a paintballt ajánlotta fel egy agyalágyult. Azt hittem viccelt, de nem…
    Mindegy, a civileknek gőzük sincs mi is az hogy katonának lenni.
    De talán kisebb gondjuk is nagyobb ennél….
    Persze ez nem teszi legitimmé a hozzáállást…

  • 3. tigerland  |  2009 október 12 at 17:11

    bocs az előzőben a név lemaradt

  • 4. Hunor  |  2009 október 12 at 18:21

    Csak ismételni tudom önmagam…

    “Sziasztok

    Már egy pár hónapja olvasgatom ezt a blogot, de most úgy érzem hogy eljött az ideje annak is hogy hozzá szóljak.
    Augusztus 3. án jelentkeztem Budapesten szerződéses katonának.Érettségivel rendelkezem és tűzszerész szerettem volna lenni.A toborzótiszt szerint szerencsés vagyok, mert a sereg pont ilyenek embereket szeretne….
    Aug. végére ígérték az alkalmassági időpontját.Kiléptem a munkahelyemről és edzettem mint az állat hogy sikerüljön a felvételim.Holnap már Október és ott tartok hogy se Honvédség se munkahely.Örülök ha hetente 2-3 napot tudok aszfaltozni menni, hogy legyen mit ennem.Vajon meddig várjak még?Laikusként úgy gondoltam hogy azért a Tűzszerészekhez biztos nem jelentkeznek tömegével.
    Vélemények?”

    A helyzet azóta sem változott!

  • 5. BorgWarrior  |  2009 október 12 at 18:32

    mit próbálok tenni? valahogy próbálom minél magasabb szinten propagálni az önkéntes tartalékos/területvédelmi erők gondolatát a HM berkeiben…sajnos egyenlőre inkább kevesebb mint több sikerrel.

  • 6. z  |  2009 október 12 at 19:51

    A legkevesebb, h azért néznek hülyének, mert ilyen dolgok érdekelnek, az már csak hab a tortán, hogy jelentkeztem is.

    Én a készülésen kívül egyelőre ennyit tudok tenni.

  • 7. betax  |  2009 október 12 at 21:49

    Az intézményi fenntarthatóság kérdéskörét kutatom és dolgozok a megvalósításán helyi és országos szinten, valamint igyekszem kondenzálni az alulról szerveződő tetteket – a záró kérdésre válaszolva: főként minden ősszel ültetek egy fát. :P

  • 8. Tapi  |  2009 október 13 at 07:04

    Ahogy mondtad Attila. minden mindennel összefügg-kell ennél több? nem működik itthon semmi: egészségügy, közlekedés, tömegközlekedés, építkezések, közbeszerzés, a gazdaság…miért pont a honvédség működne? erkölcsi, morális, gazdasági válság van, de a legnagyobb baj a fejekben van…ott kéne először rendet rakni.

  • 9. PlasZeb  |  2009 október 13 at 14:22

    BorgWarrior -> jó látni, hogy vannak, akik lobbiznak ezért. Másfelől amíg létszámstop van és még a Honvédségre is alig jut pénz nem tudom elképzelni sem, hogy miből fogják ezt az önkéntes tartalékos rendszert megvalósítani. Másfelől meg zavaró, hogy kihagyják azon katonai jellegű egyesületeket ebből, ahol sokan önkéntesen(!) vállalnának feladatokat.

  • 10. Mihályi Attila  |  2009 október 14 at 15:26

    Nem kell nagy dolgokra gondolni, legalábbis nem mindenkinek. Vannak például elég sokan, akik szemetesnek hiszik ezt az országot, mert mindent eldobálnak, kihajigálnak a kocsiból. Aki cigizik árulja már el, hogy miért nem a kocsi hamutartójába teszi a csikket, miért dobja ki az aszfaltra?

    Szintén mai élmény, hogy a Hungária-Thököly kereszteződésében egy vak srác botorkált a zebrán át a villamosmegállóba, körülötte “ezer” ember, de senki nem fogta volna karon, hogy segítsen. Ez talán ciki? Szerintem annak ciki aki elmegy mellette és nem segít.

    Na, ezek is nagy dolgok ám!

  • 11. Kósza  |  2009 október 22 at 17:58

    Mi előtt belevágnék a téma hosszabb kifejtésébe…

    Attilát kérdezném, hogy az elmaradt beszélgetés az LMP politikusával létre jön e valamikor.
    Másik kérdés mostanában nem frissül az oldal valami sűrűn mi az oka? Pedig nemes céllal jött létre, kár lenne ha…

  • 12. Tapi  |  2009 október 23 at 09:15

    Engem meg az érdekelne mikor lesz az összejövetel, mert október végéről volt szó és most október vége felé járunk….

  • 13. z  |  2009 október 23 at 20:36

    A “Pogácsa” -ban is valami klubdélután / est alakul…

    Ivády Gábort én is szívesen meghallgatnám, akár ezen délután vagy est keretén belül! Az interakciót jobban preferálom!

  • 14. Mihályi Attila  |  2009 október 23 at 23:11

    Jogos a morgolódás, örülök is neki, holnap írok.

Leave a Comment

hidden

Some HTML allowed:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <pre> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Trackback this post  |  Subscribe to the comments via RSS Feed


Honvédelemről, honvédségről…

...tabuk nélkül katonáknak és civileknek. Vigyázz, politika is!

Idézet

“Többet tenni a világért, mint amennyit a világ tesz érted – ez siker.” (Henry Ford)

Blogroll

Népszerű bejegyzések

Legutóbbi hozzászólások

Címkék

Afganisztán Civilek a Honvédelemért Klub DreamTeam Honvédelem Honvédség Hosz Humor Hétfő reggel Hétfőreggel Katonaélet Koszovó Légierő Nemzeti Katonai Stratégia Nyilvánosság OFF OMLT Sajtó Toborzás Tubes Önkéntes tartalékos

Archívum