Út(té)vesztő
2010 május 25 at 21:42 9 hozzászólás
Hende Csaba ma a miniszteri meghallgatásán, Fodor Lajossal az oldalán “bevallotta” (persze neki most még könnyű), hogy a Magyar Honvédség utat tévesztett.
Helyesen tette, szépen is néznénk ki, ha egyedül ez a terület lenne elqratlanul, bár ebben nem csak az elmúlt 8, hanem az elmúlt 20 év is benne van, úgyhogy ezt nem lehet egyedül a szocik nyakába varrni.
Szóval ki lett mondva, hogy baj van, hurrá!
Ha mondjuk Te egy könyvelő lennél, aki átvesz egy régebb óta működő céget, akkor legelőször felmérnéd annak állapotát, hogy átlásd és tudd mit kell tenni.
Nincs ez másképp akkor sem ha honvédelmi miniszter lesz az emberfia, jön majd a felülvizsgálat, nevezzék akárhogy.
Amit én javasolni tudok az az, hogy a katonák szempontjából (is) elengedhetetlen, hogy ez a művelet legyen a lehető legrövidebb! Inkább heteket mondanék, mint hónapokat, de 1-2 hónapnál semmiképp sem csinálnám hosszabban, mert egyrészt rohadtul unalmas végigélni, másrészt nem olyan nagy ez a hadsereg.
Sajnos elég gyakori, hogy egy új vezető hatalmas lendülettel kezd, azután pedig amikor már látja a gátakat, akadályokat, rájön, hogy nem is lesz ez olyan egyszerű, többek között azért, mert mindig lesznek ellenérdekeltek is a változásban.
Fodor Lajos ma a bizottsági meghallgatáson ott ült HCS mellett, ez azért komoly üzenet arra nézve, hogy kit tekint legfőbb tanácsadójának.
Talán még azt is mondhatnánk, hogy honvédelmi miniszter Fodor Lajos, magyar hangja Hende Csaba?
Végülis mindegy, csak történjen már valami.
Csak nehogy haderőreformnak nevezzék…
Bejegyzés kategóriája: Uncategorized. Címkék: .
9 hozzászólás Add hozzá a sajátod
MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!
Trackback this post | Felirakozás a hozzászólásokra RSS hírcsatornán
1.
Soldier | 2010 május 27 - 17:26
Tisztelt Attila!Szerinted most,hogy elszámoltatással kezdi(ezt mondta)ezt figyelembe véve,valamint modernizációt,kormány váltást.Elképzelhető,hogy a toborzó irodában várakozó emberkék behívása lelassul,ne adj isten e dolgok miatt szünetel majd egy kicsit?Valamint az elmúlt idők viharjai okozta kár miatt vonnak el a seregtől vagy bárhonnét,hogy abból finanszírozzák?Esetleg erre külön van tartalék?
Válaszod előre is köszi!
2.
Soldier | 2010 május 27 - 17:35
Csak azért kérdezem, mert a létszám feltöltésről,esetleges növelésről nem nyilatkozott.Modernizáció,Gdp 1,3ra való növeléséről,elszámoltatásról,stb….
3.
kósza | 2010 május 27 - 18:14
http://www.napi.hu/default.asp?cCenter=article.asp&nID=447029&place=kepnelkulivezeto4
4.
kósza | 2010 május 27 - 18:21
Soldier
A jó ég tudja, hogy ez milyen hatással lesz a várakozókra, meg úgy összességében a toborzásra.
Egy dolog biztos amíg Hende nem kezdi el az érdemi munkát addig odafent a fű sem nő. Hogy odalent mi van, hát…
5.
kósza | 2010 május 27 - 18:30
http://zipp.hu/belfold/2010/05/27/hende_vaskezzel_a_honvedelmi_korrupcio_ellen
6.
Soldier | 2010 május 27 - 18:35
hát reméljünk minden jót:)
7.
z | 2010 május 27 - 20:37
Reméljük!
H.Cs. államtitkárai garanciát jelenthetnek a tényleges változtatásokra, jobbításra.
És most realista-pesszimista énem:
- nem mondott újat (v keveset)
- mindenki elmondta már ezeket
- nem történt semmi látványos és érdemi változás
- vagy nem olyan mérvű a változás
- megint a külszolgálatok… és az itthoniakkal mi van/lesz?
De legyen változás!
És ne az elkeseredett katonának legyen igaza, hogy mindig van/lesz/lehet lejjebb!
8.
kósza | 2010 május 28 - 16:24
Z
“- nem mondott újat (v keveset)”
A fenét nem! Azt mondta ki amit te, én, mi tudunk. De eddig ezt hivatalos szájból nem hallottuk. Olvasd vissza Szekeres nyilatkozatait! “minden szép, minden jó, minden profi”
“- mindenki elmondta már ezeket”
Senki.
“- nem történt semmi látványos és érdemi változás”
Mikor is történt volna? Még az esküt sem tették le! Nincsenek hivatalban.
“- megint a külszolgálatok… és az itthoniakkal mi van/lesz?”
Pont azt látom a nyilatkozatokból, hogy ez az is fontos, de a hangsúly az itthoon van!
9.
z | 2010 június 1 - 09:11
Bocs:
- én úgy tudtam, mindenki tisztában van a helyzettel, csak a begyógyultak védik az érdekeiket jó szokás szerint, ezért nem történt semmi, ezért nem tűnt újdonságnak, amit mondott
> de, jó, h kimondta, már csak azt nem tudom, meddig hallatszott el, ki hallotta…
- ez a mantra a témával kapcsolatban, többen elmondják, aztán semmi, vagy alig valami
- nem mindjárt tőle, tőlük, az új vezetéstől várom ezt el, hanem úgy eddig volt elvárható, de mégsem történt látványos és érdemi változás
- igen, talán itt már kiegyensúlyozottabb, de még mindig nincs egyenlőségjel a kül- és bel között, ez talán nem eretnek gondolat, elvárás, így nem kellene markánsan eltérő, 2féle katonaságot működtetni, ha már úgy is vannak kötelezettségeink mind itthon, mind külföldön, és ue a kor követelményei…