Dilemma

2010 május 29 at 21:53 17 hozzászólás

-Hende “honvéd”! – Parancs! - Ismertesse a feladatát! – Jelentem a feladatom, hogy megtaláljam a honvédség és a honvédelem helyét a XXI. századi nemzetközi együttműködés rendszerében!

Mi itt a dilemma? Látszólag semmi, de ha munkához lát végre valaki a honvédelem ügyéért, rá fog jönni.

Össznemzeti ügy a honvédelem, ezt nem is vitatja senki, meg is van a nagy egység a társadalomban, de sajnos csak papíron.

A honvédelem ügye nem fontos a hétköznapi ember számára, vulgárisan fogalmazva szarik rá. Ez egy nagyon fontos alaptétel, amikor hozzákezdünk a munkához! Sőt, ha ezt figyelmen kívül hagyjuk, akkor határozott véleményem az, hogy a bukás előre borítékolható!

A téma nagyon kényes. A (honvédelmi) politikai és a katonai vezetés úgy általában azt szeretné elérni, hogy valóban legyen össznemzeti ügy a honvédelem és ez a társadalom részéről tettekben is megmutatkozzon.

Szóval, feladat a Magyar Honvédség helyének megtalálása.

Mi a Magyar Honvédség? Gyakorlatilag egy egyenruhás ”alakulat”. Mi jut eszébe erről manapság az embernek? Hát a Jobbik Magyar Gárdája.

Ugyebár komoly lobbitevékenységnek köszönhetően a balliberális kormány betiltotta a Gárdát, erre páran tapsikoltak, páran dühöngtek, de a nagy többségnek igazából közömbös volt.

Már Szekeres Imre is hangoztatta, hogy fontos az ifjúság honvédelmi nevelése. Tett ezért valami megfoghatót? Szerintem nem, de ha valaki mást állít, meggyőzhető vagyok. (Azt, hogy pár forinttal támogatott “témába vágó” civil szervezeteket, azt nem sorolnám ide.)

Ha arra gondolunk, hogy mit jelenthet az ifjúság honvédelmi nevelése, akkor akarva-akaratlanul megjelenik  képben fiatalok egyenruhában történő “masírozása”. Persze nem csak ebből áll a honvédelmi nevelés, de ez is egy része lehet. Ennek persze normális esetben (tehát amikor az állam oktatja, tanítja a fiatalokat) nem szabadna megbotránkoztatónak lenni, mégis a mai magyarországi közhangulatot ismerve biztos lennének jónéhányan, akik máris sietve (muszáj ezt mondanom, hogy megélhetési “hurrogóként”) tiltakoznának a tevékenység ellen. Természetesen a mostani valódi legitimitással rendelkező kormány vezetője minden gond nélkül tudja ha akarja kezelni ezt a helyzetet.

Mi a Magyar Honvédség? Egy fegyveres “alakulat”.

Mi kapcsolódik a fejekben a fegyverekhez? Hát az erőszak, a durvaság, a brutalitás. Ezt sem szabad majd figyelmen kívül hagyni. El kell magyarázni, hogy a késsel is lehet embert ölni, de lehet vele kenyeret szelni a rászorulónak. A lényeg a szándék és az ember akinek a kezében van.

Szóval világbéke és miegymás, szeretkezz ne háborúzz, stb.

Komoly munka lesz megértetni, hogy attól még lehet valaki a világ legbékésebb embere, hogy közben szükség esetén képes megvédeni magát akár fizikai erővel is. Ha valaki látott már, találkozott már távol-keleti (japán, kínai) harcművészetekben magas fokon jártas emberekkel, az tudhatja miről beszélek. Beszélgetésekkor törékeny, moslygós kis úriemberek, de a harcművészet művelése közben kíméletlen harcosok. Többnyire 60-70 év felettiek ezek a mesterek.

Fontos ezeket letisztázni a végrehajtást végzőknek, mert ha csak úgy durr bele a közepébe módon nekiesünk a társadalomnak, annak is nagy bukta lehet a vége.

(Egyébként gyermekpszichológusok egyértelmű véleménye, hogy önmagában az, hogy egy kisgyermek fegyverekkel (látszólag erőszakos módon) játszik, abszolút nem káros a későbbi életére nézve. Tehát amikor egy anyuka vagy apuka kikapja a gyerek kezéből a játékpisztolyt, az felesleges hisztéria a részéről.)

Hende Csabának és csapatának a harcot több fronton kell párhuzamosan vívnia. Kell “kifelé” a társadalom felé és kell “befelé” a katonák felé cselekedni. (Remélem a vezetésben egymással nem kell küzdeniük, bár a későbbiekben ezt sem lehet kizárni.)

A társadalom felé történő “harcot” és minimum ketté választanám, mert vannak akiket alapból érdekel a honvédelem, katonaság, fegyverek, stb. és vannak akiket meg nem foglalkoztat, de ügyesen rá lehet őket is vezetni a témára, de tényleg ügyesnek kell lenni és nem szabad “direktben” csinálni, mert csak még jobban megriadnak.

A legelső időkben én az erőforrásokat min. 70-30% arányban a belső kommunikáció, cselekvés felé fordítanám, mert ha ez nincs rendben, mármint a katonák önképe magukról, akkor hiába minden pr és marketing.

Mivel sok a viszonylag erős ember, politikus a Honvédelmi Minisztériumban, feltehetően törésvonalak is lesznek, mert többen többféleképpen láthatják a megoldást. A végső szó elvileg a miniszteré, nála ott dől el a kérdés (mint ahogy minden vezetőnél), hogy megfelelő ember(ek) szavára fog-e hallgatni.

Azt hiszem az lenne a legideálisabb, ha Hende Csaba felvenné Orbán tempóját, és ugyanazt csinálni kicsiben, mint Orbán nagyban hiszen a hadsereg gyakorlatilag a társadalom lenyomata . Értem ezalatt, hogy kellenek azonnali eredmények, mert nagyon el van kenődve a nép. Kint is, bent is.

Szóval Hende úr, kérem felejtse el a 100 napot, a főnöke is ezt tette.

Mihályi Attila – Civilek a Honvédelemért

 

Bejegyzés kategóriája: Uncategorized. Címkék: , .

Út(té)vesztő Hende Terminátor

17 hozzászólás Add hozzá a sajátod

  • 1. kósza  |  2010 május 30 - 15:01

    Abban bízom, de nagyon, hogy az írásaid, köztük ez is valahogy azért landol Hende vagy valamelyik államtitkár orra előtt…

  • 2. PlasZeb  |  2010 május 30 - 20:18

    a katonasuli program , beleértve a középiskolai tananyagként történő felvételét, a felsőoktatásbeli akkreditációját és a webanyag megújulását még Szekeres ideje alatt pörgették fel.

    Én mondjuk a Bevetés Klubbal kezdtem volna valamit, persze másképp mint ahogy volt.

  • 3. Mihályi Attila  |  2010 május 30 - 21:06

    Kósza, elég “belterjes” ez a közösség, ezen is dolgozunk, hogy ne csak egy maroknyi ember törődjön a honvédelemmel. Az ilyen kezdeményezések nem maradnak figyelem nélkül, bár a java ezután jön. Tudom, lassan érik a gyümölcs, de annál ízletesebb lesz.

    PlasZeb, oké, értem és az eredmények?

  • 4. betax  |  2010 május 30 - 22:59

    PlasZeb, jó, hogy felhoztad a tárgyat, szerintem a program alapvetően nem hibás.

    Attila, az oktatási minisztérium biztos kiadja őket, ha kéred. Mármint az eredményeket. Mire vagy kiváncsi? Hányan tanulták a tárgyat, érettségiztek Honvédelmi alapismeretekből? Milyenek lettek az átlagok? Biztos el lehet érni ilyen statisztikai adatokat. Mondj kérlek valamilyen mérőszámot, és akkor utána lehet járni.
    Egyébként a legtöbb oktatást érintő változást leghamarabb két évvel a döntés meghozatala után lehet hatályba léptetni, és az oktatás tipikusan az a terület, ahol az eredmények 5-10 év, de leginkább emberöltőnyi idő alatt mérhetőek…

  • 5. PlasZeb  |  2010 május 31 - 09:55

    Úgy, ahogy betax írta. Sőt, én nem is statisztikáznék, mert az még nem mutatja meg igazán a hatást.
    Az oktatásba jobban belevonnám a civil szervezeteket (amelyeknek amúgy is nagyon sok nyá. tagja van). Az idősebbeknek nagyon hasznos “értelemadó” tevékenység lenne, és egyre több fiatalt érdekel, motivál is ez a világ.
    Éppen tegnap olvastam egy cikket, hogy a mai fiatalok, a közvélekedéssel ellentétben, egyre inkább a radikális megoldások hívei. Nem (vagy nemcsak) politikai értelemben, hanem a hivatásuk választása szempontjából is. Nem a könnyebb, hanem a kihívásokkal és akadályokkal teli utat választják. Potencia van, eszköz kell csak hozzá.

  • 6. kósza  |  2010 május 31 - 20:17

    Attila

    Jól van na értem én…;) Tudod csak a vágyaim…:)

  • 7. kósza  |  2010 május 31 - 20:18

    A végén még Szekeres rajongói klubbá alakulunk…

  • 8. z  |  2010 június 1 - 08:59

    Azt azért nem gondolnám, de jó ötlete mindenkinek lehet!
    Az újat kell támogatni, motiválni, hogy eredményre vigye a + kezdeményezéseket!

    (van 2tannyelvű műszaki középsuli Pesten, ahol be akarják vezetni a honvédelmi alapismereteket fakultációként, ösztöndíjazva, talán hazafias nevelés-, előképzési célzattal)

  • 9. zsurkenyer  |  2010 június 1 - 15:34

    http://index.hu/belfold/2010/06/01/levaltottak_a_vezerkari_fonokot/

    Velemeny?

    Udv
    zsurkenyer

  • 10. Kantár  |  2010 június 1 - 17:21

    Menesztette Hende azonnal hatállyal Tömbölt és helyettesét…Na, mit mondtam egy kommentben párral ezelőtt? Ki a legjobb??? Benkő! Ő lesz az új vkf…

  • 11. Batka  |  2010 június 21 - 02:41

    Mi a legjobb, legegyszerűbb út a katonaságtól a társadalomhoz?
    Ha a részt vesz benne az emberek minél nagyobb hányada.
    Ez a sorkötelezettség. Volt valaha.
    Visszaállítható? Aligha.
    Érdemes lenne visszaállítani? Aligha.

    Azt kellene elérni, hogy a honvédelem ügye iránt érdeklődő állampolgár találkozhasson a hadsereggel.
    Ennek legjobb, legegyszerűbb módja jelenleg a területvédelmi erő fölállítása (lenne).
    Ennek keretében az ÖNKÉNTESEK a szabadidejükben katonai kiképzésben részesülnének (vasárnapi katonák).
    (NEM a tartalékos állományról van szó! Az egy teljesen más funkció és teljesen más szolgálati viszony – ebben a körben talán nem kell tovább ragozni).
    Mivel önkéntesek és mivel újonnan fölállított haderőnemről van szó, a sorozás néhány rossz emlékű hagyománya, kevésbé népszerű kísérőjelensége nem merül föl. Az önkéntesek, eleve meglévő affinitásuk okán, amit még emelni is kell a rájuk szabott kiképzési programmal, a Honvédség legjobb reklámjai a társadalom felé.

    Ezzel párhuzamosan a Honvédség küszködik alapfunkciójának, az országvédelemnek a betöltésével.
    Az országszerte fölállítandó területvédelmi alakulatok (mondjuk a példa kedvéért megyénként egy zászlóalj) részben megoldhatnák a kérdést és el lehetne felejteni végre a Honvédségben a “könnyűgyalogos”-koncepciót, hiszen a területvédelmisek igazából a “könnyűgyalogosok”, akik mögé a komolyabb tűzerőt a Magyar Honvédség sorakoztatja föl.
    Tehát a rövid távon is hatékony megoldás készen van, csak valamiért nem élünk vele.

    Ja, hasonlít a Magyar Gárdára?!
    Valószínűleg sokan beöltöznének közülük. Ez természetes, hiszen a társdalomnak azt a rétegét képviselik, amire a Magyar Honvédség (és az ország) leginkább számíthat.
    Például árvíz esetén is. (Valamiért nem szerepelt a fősodratú médiában, hogy a gárdisták is ott voltak a gátakon, talán azért, mert az nem hír, ha cigányokkal dolgoznak együtt vállvetve…)

    Azt kimondhatjuk, hogy kétségtelen tény, TGM-re és követőire nem számíthat a Magyar Honvédség.
    Hagyni kellene, hogy akikre viszont számíthat, beáramolhassanak soraiba – és függelmi viszonyai alá!

  • 12. Mihályi Attila  |  2010 június 21 - 13:21

    “Azt kellene elérni, hogy a honvédelem ügye iránt érdeklődő állampolgár találkozhasson a hadsereggel.”

    Totálisan egyetértek azzal a kiegészítéssel, hogy azoknak is az orra alá kell ügyesen dörgölni, akik nem érdeklődnek maguktól. Na ez a kihívás,de vannak ötleteim.

  • 13. Hunor  |  2010 június 21 - 17:03

    Nem akarok megbántani senkit és minden tiszteletem az ide kommentelő emberek felé, de mikor TÖRTÉNIK már végre valami?Akaratból és ötletekből nincs hiány, viszont a tettekből annál inkább.

    Vagy csak én látom rosszul?

  • 14. Mihályi Attila  |  2010 június 21 - 17:31

    Hunor, mivel lennél elégedett? Természetesen én sem akarlak megbántani, de másik kérdésem, hogy Te hogyan állsz a tettekkel?

  • 15. Hunor  |  2010 június 22 - 09:12

    Én bevonulok hamarosan.Nem tudom hogy mit lehetne.Persze már az is jó hogy van egy ilyen fórum ahol lehet vitázni,beszélgetni…
    Csak a baj az hogy ez nem jut el azokhoz az emberekhez akik nem aktívan érdeklődnek a honvédelem iránt.

  • 16. Batka  |  2010 június 22 - 22:45

    Jelen pillanatban nem tartunk ott, hogy a honvédelem ügye iránt nem érdeklődő néprétegek “orra alá lehessen dörgölni”.
    Ez szerepelhetne távlati célok között egyfajta kötelező nemzetszolgálat formájában, amit a jövőben be kellene vezetni, de ennek is csak egyik, választható szegmensét képviselné a Haza fegyveres szolgálata.

    Pillanatnyilag azt kellene elérni, hogy a honvédelem ügye iránt kimondottan érdeklődő, szolgálni kész honfitársainkat minél nagyobb számban be lehessen vonni a Honvédség kötelékébe.
    Egyik fele ennek nyilván a szerződéses szolgálat vállalása. Itt a legnagyobb hangsúlyt a megtartóerő növelése kapja.
    A másik vonal a valamilyen polgári egzisztenciával rendelkezők bevonása, erre a mostani tartalékos rendszer nem kimondottan alkalmas (jelenleg csak bizonyos speciális beosztások betöltésére lehet/érdemes használni).
    Feltétlenül szükséges lenne tehát olyan szolgálati forma bevezetése, amelyet a polgári egzisztencia föladása nélkül is betölthet a jelentkező.
    Szerintem lenne meglepetés, mert egy jól kitalált rendszerű területvédelmi szolgálatra hirtelen több ezer ember jelentkezne.

    Ennek sikere nyomán pedig lassanként növekedésnek indulna a honvédelem iránt érdeklődők tábora.

  • 17. Loyal Munkaruha  |  2010 augusztus 26 - 09:20

    Jó kis cikk! Érdekesek a hozzászólások!

    Üdv Mindenkinek

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Módosítás )

Twitter kép

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Módosítás )

Facebook kép

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Trackback this post  |  Felirakozás a hozzászólásokra RSS hírcsatornán


Honvédelemről, honvédségről…

...tabuk nélkül katonáknak és civileknek. Vigyázz, politika is!

Idézet

“Többet tenni a világért, mint amennyit a világ tesz érted – ez siker.” (Henry Ford)

2008 november óta

  • 89,963 látogató

Follow

Get every new post delivered to your Inbox.