Hende Terminátor
2010 június 1 at 19:56 20 hozzászólás
Annyi bizonyos, hogy a Magyar Honvédség rendbetételéhez elszántság és keménység (is) szükséges.
Hende Csaba menesztette a vezérkari főnököt Tömböl Lászlót és a helyettesét Hazuga Károlyt.
Az egyértelműen látszik, hogy politikai döntés született, hiszen szakmailag nem valószínű, hogy minden kirúgottat és kinevezettet ismert.
Nem. Annyit tudott, hogy Tömböl vkf (ki)szolgálta Szekerest és Vadait, ez már elég volt. Sokat szerepelt egy képen vagy videón Szekeressel és/vagy Vadaival.
Hende Csaba úgy indított, ahogy senki sem számította. Nem várt pár hetet, esetleg hónapot, hogy szépen, “úriasan” távozhasson Tömböl László, ehelyett a második munkanapján lapátra tette.
Megmutatta ki az úr a háznál, villantott, üzent mindenkinek.
Üzent főnökének Orbán Viktornak, hogy meg fogja szolgálni a bizalmat. Üzent a tábornoki karnak, kiadta az “Igazodj!” vezényszót. Az állománynak is jelezte, hogy valóban teszi a dolgát (bár az állomány nem éppen erre volt kíváncsi). A civilek is láthatják, hogy a honvédelmi miniszter működik.
A döntés nem Tömböl László személyének szólt, hanem a beosztásának.
A katonatársadalom az, aki feltehetően nagyon megdöbbent, hiszen ez eddig nem volt szokás “katonáéknál”, mégsem a rendőrségen vagyunk, ahová napi szinten ivódik be a politika. Az ottani tábornok-fejhullások szinte természetesek.
A katonák érzelmi alapon kezelik ezt a helyzetet, hiszen bármelyikükkel előfordulhatott volna illetve a nagy többség szimpatizált Tömböllel. A katonák nem politizálnak, ezért is lehetnek megdöbbenve. De sajnos itt van az, amit hangoztatok, hogy ha egy katona a Honvédelmi Minisztériumban szolgál, akkor gyakorlatilag az éppen aktuális kormány programját szolgálja ki! Tehát bizonyos értelemben politizál, még akkor is, ha alapvetően szakmai munkát végez. Természetesen nem lehet minden katonát kirúgni onnan, de a főbb beosztásokból biztos sokan menni fognak.
Mindenki tudta, hogy erre sor fog kerülni, de talán arra senki nem számított, hogy ilyen hamar és ilyen durván.
A sok vesztes között kiemelkedik Hazuga tábornok, aki pár hónapot töltött ott, de ebből is látszik a döntés politikai mivolta.
Jönnek az újak, jó szokás szerint midnenki lép egyet felfelé a ranglétrán. Ami egyik embernek tragédia, a másiknak öröm(?). Hiszen vannak akik szinte pár hónap alatt kettőt is ugranak a rendfokozatban.
Azt persze nem hiszem, hogy nagy “csillag-bulik” lesznek, hiszen ez a közeljövőben is bármelyikükkel megtörténhet.
Jön Benkő tábornok, aki nincs könnyű helyzetben, hiszen egyszerre kell majd bizonyítani felfelé és lefelé is. Nem könnyű, de egyik vkf-nek sem az, de hát nem tartanak pisztolyt egyik tábornok fejéhez sem, hogy “márpedig vkf leszel öcsém!”, nem igaz? Lehet nemet is mondani, volt már ilyenre példa.
Lehet mennybe menni és lehet pokolra, ahogy azt a mellékelt ábra mutatja.
A szakszerű kertész úgy lemetszi a fát, hogy rá sem ismersz, de kis idő múlva tele van gyümölccsel. A Honvédség fája már nem is fa, inkább bokor, azt is benőtte a gaz, föld alatt és föld felett egyaránt kártevők pusztítják, itt volt már az ideje egy jó kertész megjelenésének.
Hamarosan kiderül, hogy erre a kertészre vártunk-e.
Bejegyzés kategóriája: Uncategorized. Címkék: .
20 hozzászólás Add hozzá a sajátod
MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!
Trackback this post | Felirakozás a hozzászólásokra RSS hírcsatornán
1.
Éhesló | 2010 június 1 - 20:01
Nem hullatok könnyeket a koca által istápolt vkf.-ért.
Maga a kirúgás nem jelent ennnél többet: politikai kitartottakat nem tűr meg az új vezetés…
A többi néma csend.
2.
Névtelen | 2010 június 1 - 23:22
“…akkor gyakorlatilag az éppen aktuális kormány programját szolgálja ki!.”
Csak az, aki a minisztériumban szolgál…?
3.
Mihályi Attila | 2010 június 2 - 07:56
Igen, mert a minisztérium a kormány “szerve”. A kormányfő nevezi ki a minisztert politikai alapon. A miniszter a kormány(fő) elképzeléseit hajtja/hajtatja végre azokkal, akikkel közvetlenül dolgozik.
Ha valakinek felajánlanak egy állást a Honvédelmi Minisztériumban és elfogadja, azzal közvetve-közvetlenül az éppen aktuális politikai hatalmat szolgálja ki, még ha egy katona ezt másképp is gondolja.
Természetesen a vkf leváltásával Hende üzent az apparátusnak is, hogy “Igazodj!”. Ha nem akkor kiadja neki az “Oszolj!” vezényszót.
Röviden: a minisztérium a “kormányé”, a hadsereg az országé. Ez persze nagyon leegyszerűsített.
4.
Kantár | 2010 június 2 - 08:50
Őszi idő van a nyárban:további tölgyfalombhullás várható…egyes civil szolgálatoknál és a rendőrségen is….
5.
Cpt | 2010 június 3 - 18:30
Hmm Kedves barátaim! Szerintetek ez így jól van? Valóban kártevők pusztítanak… mint a mellékelt példa is mutatja! Annál nagyobb kár mint, hogy egy (több) katonát (még ha VKF is) politikai és nem szakmai alapon ítélnek meg, hát EZ a kártevés!!! Sőt ha nem is szolgálná a jelen politikai elit imázsát távolítsák el őket, de megvizsgálva az eddig le tett szakmai munkát és ez alapján az érdemek elismerésével!
Szomorú, elkeserítő, és felháborító az AHOGYAN történik a dolog!!!!
6.
Éhesló | 2010 június 3 - 18:39
Cpt.
Szerintem az van jól, ha egy politikai kegyencett villámgyorsan eltakarítanak egy fegyveres szervezet éléről.
Tömbölt a koca tette magasra.
Miatta zuhant most mélyre.
Ez van. Aki katonaként akar magasra törni válogassa meg kiknek a hátán juthat feljebb.Tömböl nem választott jól.
Ezzel szemben elmondhatja: volt vkf és ha a koca majd 4-8 év múlva visszatér, lehet államtitkár, mint fodor és min.biztos, mint a többi korábban leszerepelt kegyenc lesz most.
7.
Tiger205 | 2010 június 3 - 20:09
Szia Éhesló!
Koca?
Mostanában láttam, nem is annyira az már!
És ne feledd: ő jó kis zsíros (ha már) helyre került, azért nem semmi egy ekkora tudással, pártjának ekkora bukása után ekkora jó kis bizottsági elnöki széket kifogni!
De miért vagy olyan biztos benne, hogy Tömböl annyira szerette őt?
Lehet, hogy csak korrekt volt (az elöljárójával)?
Én nem mondanék rosszat Tömbölre, az általam ismert katonák többsége szakmailag pl. Benkőnél többre tartotta (tartja).
Meg hát földön fekvőbe milyen dolog rúgni?
TGR
8.
Éhesló | 2010 június 3 - 20:18
Szia Tiger,
nem rugdosok senkit.
Legfeljebb leírom a véleményemet egy (pár)eset kapcsán. Nem érdekelt soha a nemi élete (senkinek), nem is kutattam utána (senkinek).
Egyszerűen mindenki tudja, hogy ki rendezte el neki a vkf. tisztséget. Nem érdekel honnan a szimpátia és a bizalom mert politikai játszmák részese volt már évek óta “katonaként”.
Ezért repült rekord gyorsasággal, mikor változott a kurzus.
A politikai elkötelezettség ezzel jár.
Nem mellesleg nem fexik a földön sem, olyan ellátása és jövedelme lesz, mint a kettőnk családjának együtt sem és vadászgatni is tud majd, mert több ideje lesz rá.
Pár helyen már törzstag és onnan nehéz kibukni ilyen politikai hátszéllel…:(
9.
HPéter | 2010 június 3 - 21:33
Nem mellesleg nem fexik a földön sem” azért a menesztése napján hirtelen a neve belekerült az uaz botrányba,addig még csak fel em merült
10.
Éhesló | 2010 június 4 - 07:08
@HPéter: amennyiben úgy értékeled, hogy a volt vkf. a földön fexik, akkor a kérdésem az, mi a helyzet szerinted a rektorral és a többi ht. főtiszttel, akik előzetesben gondolkodnak arról, kinek és milyen szivességet tettek, és kitől mit kértek?
A vkf. ezzel kapcsolatban még gyanúsítva sincs.
Egyszerűen felmentették.
Akik felemelték majd gondoskodnak róla, hidd el jobban mint bármelyikünkről, bármikor.
11.
Retek | 2010 június 4 - 07:18
Nekem az a furcsa, h a vezetők felelősek, akiket felmentettek, de a helyetteseik, akiket most vezetőkké léptettek elő-ők meg nem felelősek????
12.
HPéter | 2010 június 4 - 15:31
Üdv!
Félinfókból okoskodtam bocsi:-)
13.
sniper | 2010 június 9 - 19:55
Gyors vezéráldozat!
Meglepetés, megdöbbenés: leegyszerűsítve e szavakkal lehet jellemezni azok reakcióját, akik honvédségi egyenruhában vagy már civilként, nyugállományban értesültek Tömböl László VKF úr menesztéséről.
Én mint egy messze nem szoci érzelmű volt beosztottja rendkívül gyorsan és jól döntő, minden szempontból felkészült parancsnoknak jellemezném, akinek szaktudását külföldön is elismerték.
Mi lett mégis a veszte?
Ha túllépünk a pletykák szintjén, legfeljebb annyit lehet erre óvatosan kijelenteni: viselnie kellett a korrupciós ügyekért a felelősséget annak ellenére, hogy azok a minisztérium háttérintézményeinél történtek, tehát azokért elsősorban Szekeresnek és embereinek kell elvinni a balhét.
(El is vitték.)
A veszteség némiképpen csökkenti, hogy utódja, Benkő Tibor altábornagy ugyan szintén kiváló szakember, egyenes beszédű, igazi katona.
Nagy valószínűséggel, ha Benkő lett volna korábban kinevezve VKF-nek, most őt váltaná Tömböl.)
Háttér infóként azt is elmondhatom, hogy olyan nagyon Vadait – állandóan bagóval a malac arcában – sem kedvelte egyik tábornok sem. Természetesen a gyakran „bekávézott” Szekerest sem szívlelték.
A polgári köröket vezénylő Hende Csaba miniszter, nem indokolta hirtelen döntését kellő alapossággal. Vajon kitől jöttek a súgások, szerintem sejthető!
Ettől már csak az egyszerű Szabó János volt honvédelmi miniszter és a Fodor páros volt rosszabb!
De az “egyszerű lövész vagyok” Fodor és a Deák újra felütötte a fejét a HM háza táján.
A maroknyi sereg ismét kiszolgáltatott helyzetben lesz, mert a felcsúti focistát inkább érdekli egy Videoton labdarúgó meccs, mint a sereg helyzete.
Utóirat: Nagy bajban van a logisztika, nem találnak a Hende fejére sisakot a közelgő afganisztáni kiruccanására!
14.
FociVB | 2010 június 10 - 19:04
Benkő nem is 4 csillagot, hanem minimum 7-et érdemelne, annyira kiváló szakember. a külföldi diplomaták is elismerik tudását, tekintélyét.
15.
Vatta | 2010 június 11 - 17:03
http://www.gyakorikerdesek.hu/politika__hadsereg-hadvezetes__899704-miert-kellett-kirugni-a-vezerkar-fonokot
16.
Szepes | 2010 június 13 - 17:27
Pletykákat hallani a Zmne környékéről! Mi igaz ezekből és mi nem? Ki tudja? Szétverik? Félek, hogy nem zörög a haraszt, ha..
17.
PlasZeb | 2010 június 17 - 23:09
Tudja valaki hol van az öltözködési szabályzatban olyan, hogy a HM tagjainak címer van rendfokozat helyett?
http://www.hm.gov.hu/popup.php?img_url=/files/9/13667/hende_prt_7n.jpg
Azért azt meg remélem, hogy Hende miniszter úr felhúzza a betűrős magyar full poliészter gyakorlót is.
18.
HPéter | 2010 június 18 - 16:51
Üdv!
A Zrínyi Katonai része megy elvileg St Endrére,csak azt is hallani hogy akéi az épület az kizárólag katonai célokra adta bérba a hellyet. Ahogy hallotam nem biztos.
19.
HPéter | 2010 június 18 - 16:55
http://www.honvedelem.hu/cikk/0/20591/hende_csaba_afganisztan_egyetemalapitas.html
20.
Karesz | 2010 június 18 - 17:30
A kabinetfőnök elmondta, nem tervezik, hogy az egyetem elköltözik a Hungária körútról. Majd azzal folytatta, hogy a honvédelmi vezetés alapvetően egyetemi formában tekint a tisztképzésre.
“Közben az állománygyűléstől függetlenül megtudtuk, hogy Hende Csaba honvédelmi miniszter Afganisztánban a katonák kérdéseire válaszolva bejelentette: felvetődött, hogy a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem, a Rendőrtiszti Főiskola és az Államigazgatási Egyetem összevonásával egy új közszolgálati egyetemet hoznak létre, amellyel a katonai pálya befejezése után karrierlehetőséget teremtenének a honvédség állományának. (Magyar Nemzet, 2010. június 18. 3. old)”
Forrás: zmne.hu